A munkáltatók kétharmadánál találtak munkaügyi jogsértést
Az építőiparban és a biztonsági őrök körében a dolgozók negyedét feketén foglalkoztatják.
Az építőiparban és a biztonsági őrök körében a dolgozók negyedét feketén foglalkoztatják.
Hicham Bouajila azzal vádolja Nasszer el-Kelaifi klubelnököt, hogy egy dohai teniszakadémián keresztül küldte neki a fizetését, és azt is csak szórványosan.
Az IKO Holding tavaly nyáron indított új műsorgyártó cége olyan kondíciókkal kínált új szerződéseket a lejárók helyébe a vállalkozóként bedolgozó munkatársainak, hogy azt egyből mindenki visszadobta. A mediátorként fellépő szakmai szakszervezet pedig hiába próbált meg kedvezőbb feltételeket kicsikarni, nem jártak sikerrel. A gyártásban dolgozók még bizakodtak, és folytatták a munkát szerződés nélkül is, az IKO azonban február elején a szakszervezet szerint gyakorlatilag ultimátumot adott a munkásoknak: vagy elfogadják a felkínált szerződést, vagy nem kapják meg a januári munkájuk után járó bért.
Erős Gábor többek közt felkerült a NAV feketelistájára is.
Több ezren jelentettek tavaly a NAV-nak nyugtát nem adó boltosokat és egyéb gyanús eseteket.
A foglalkoztatók kétharmadánál tártak fel munkaügyi jogsértéseket a hatóságok.
Dunai szállodahajó, ismert fővárosi pékségek, vendéglátóhelyek, vidéki önkormányzati cégek és vagyonőr-vállalkozások tucatjáról tudhatja meg, hogy nem jelentették be a dolgozóikat.
Nem lesz meg a nyugdíjhoz szükséges ideje, vagy kevesebb lesz a nyugdíja, kevesebb táppénzt kap, ha lebetegszik, nem kap hitelt a banktól - ez lehet abból, ha cége nem jelenti be önt munkavállalóként vagy nem a teljes bérre. És mindez csak a problémák egy része. Hol tudja megnézni, hogy be van-e jelentve?
Az adóhatóság nem rég közzétett feketelistáján a feketén foglalkoztató cégeket és magánszemélyeket állították pellengérre.